Multiból vállalkozósdiba – III. rész

“A jelenleg zajló változásokat nem egyszerű követnünk,
de ha nem követjük a változásokat, akkor hamarosan lehúzhatjuk a rolót.
Ezért van az, hogy látszólag sikeres vállalkozások szűnnek meg
a szemünk láttára, éspedig tömegesen.
Node én éppen azon fáradozom, hogy Ön ebből az egyre gyorsuló
változásból minél több hasznot tudjon húzni!
Nem azon, hogy az Ön vállalkozását megmentsem,
hanem azon, hogy minél többet profitáljon!
(Ide kattintva olvashatja el az I. részt, ide kattintva pedig a II. részt.)
A 2. Feladatban feltett kérdéseimre itt olvashatja az én válaszaimat. 
Azt jósolom, hogy Réka kb. 6 hónap kemény próbálkozás után, nagyjából 1 MFt veszteséggel, sok csalódással és a vállalkozói lét teljes félreismerésével, kétségbeesetten fog állást keresni magának. Addigra éppen be fogják tölteni a helyét a 6almas Kft.-nél, ahol vártak rá 3 hónapot, aztán elkezdték keresni az utódát. Tehát nem fogják őt oda visszavenni. Pedig szinte egyértelmű, hogy a 12 év alatt nemzetközivé nőtt 100%-ban magyar tulajdonosú sikeres vállalkozás nagy részben neki köszönheti a sikereit. Ezt még az alapító tulajdonosok is sejtik. Viszont nem várhatnak senkire, és pontosan tudják, hogy a vállalat sikere pont annak köszönhető, hogy egy jól működő rendszert raktak össze, ami azt jelenti, hogy minden egyes pozícióban könnyedén pótolható emberek dolgoznak. A vállalat nem azért sikeres, mert különleges emberek dolgoznak benne extra eredménnyel, hanem azért, mert átlagos emberek dolgoznak egy extra rendszerben. 
Réka nem fog sokat okulni a történtekből. No nem azért, mert buta. Jól ismerem Rékát, egy egészen kimagasló képességű és teherbíró képességű ember, aki ráadásul nemcsak képes a tanulásra (változásra!), hanem egyenesen szenvedélye a fejlődés.
Azért nem fog sokat okulni, mert félreérti a vállalkozói létet. Olyan ez, mintha egy kezdő úszó összetévesztené a Sport uszodát a kerti medencével. Természetesen mindkét helyen van medence, és mindkét helyen lehet vizessé válni. Csak éppen másról szól az egyik, és teljesen másról a másik.
Mondok egy másik példát, Ön bizonyára jobban meg fogja érteni.
Nézzünk egy cukrászdát! Pl. a Gerbaud-t.
Én két teljesen különböző szemlélettel mehetek oda be:
A) vállalkozásfejlesztőként a tulajdonoshoz ill. az ügyvezetőhöz
B) vendégként egy jeges kávéra.
Ön valószínűleg vendégként megy be a Gerbeaud-ba, DE…
Mi lenne, ha egyszer vállalkozóként menne be? 
Ugyanazt a jeges kávét kapná, csak a következmény lenne egészen más!
Mi lenne, ha a jeges kávé árát nem egy vasúti resti automata kávéjának az árához hasonlítaná, hanem pl. egy tréningnek az árához? 
Ön nagyon sokat fejleszthetné a saját vállalkozását azokból a tapasztalatokból, amiket a Gerbeaud-ban szerezhetne. Becslésem szerint forintban kifejezve egy jeges kávé árának legalább a százszorosa értékben.
De ha azt nézzük, hogy Ön akkor és ott egy új fejlesztési módszert is megtanulna – hogyan lehet tanulni mások vállalkozásából -, akkor nem túlzás az ezerszeres érték sem.
Réka viszont – ez a leveleiből egyértelműen kiderül -, azt hiszi, hogy a sikeres vállalkozás alapja a komoly szaktudás. Ő azt hiszi, hogy majd az ő kimagasló szaktudását meg fogja találni a kereslet. És mivel fogalma sincs arról, hogy egy igen magas szintű tudomány/művészet eljuttatni a hírt a potenciális ügyfelek fejébe/szívébe, ezért még csak felismerni sem tudja azokat a lehetőségeket, ahol ezt a magas szintű tudományt/művészetet megtanulhatná, vagy esetleg megvehetné. Én is szívesen segítenék neki, de érződik a leveléből, hogy sejtelme sincs arról, hogy milyen nélkülözhetetlen tudást kaphatna tőlem.
Ugye, Ön ismeri Michelangelo alkotói módszerét?  
Arra gondolok, hogy ő egyszerűen lefaragta a nyers kőről a fölösleges részeket, mert csak akkor kezdett neki egy szobornak, ha már látta a nyers kőben a szobrot.
Képzelje el, hogy én tudom és látom is Rékában a vállalkozási lehetőséget, egyszerűen ki is tudnám belőle faragni, de ő “csak” annyit lát magában, mint egy hatalmas darab bazaltban. Ő nem fogja tudni kifaragni ugyanabból a bazaltból a sikeres vállalkozást. Ő legföljebb csak bele fog fáradni a csapkodásba, amit a kalapáccsal és a vésővel művel.
Sajnos, még csak jobb megrendelő sem lesz belőle a sok kudarc után, mert abból a vállalkozóból, aki majd neki kínálja föl a szolgáltatását csak annyit lát, hogy “Neki sikerült:-(”, “Biztosan jobb kapcsolatai vannak!”, “Persze, jókor volt jó helyen!”. “Nekem nem volt kezdő tőkém!”, “Én nem vagyok szerencsés:-(”
 

4 thoughts on “Multiból vállalkozósdiba – III. rész

  1. Szia, Tamás!

    “azt hiszi, hogy a sikeres vállalkozás alapja a komoly szaktudás” – sajnos, ezzel a szemlélettel én is többször találkoztam már.
    Nyilvánvaló, hogy minden szakmához kell a hozzáértés. A magasabb szakmai képzettség azonban önmagában még NEM garancia a sikeres vállalkozásra.

    Hiszen, ha így lenne, akkor a több diplomával rendelkezők lennének a legsikeresebb vállalkozók. Pedig nem így van – ugye, ezt senki nem cáfolja?

    • Kedves János!
      Köszönöm a hozzászólásodat.
      Bizony, igazad van. Sokan hiszik, hogy a vállalkozás lényege az a szaktudás, amit belevisznek a vállalkozásba. Pedig az kell hozzá a legkevésbé.
      Ha a vállalkozáshoz értek, a legkevesebb, hogy fölveszek egy alkalmazottat, akinél ott van a szükséges szaktudás.
      De ha akármilyen jó szakmai tudásom van is, az még édes kevés egy sikeres vállalkozáshoz.
      Ma Magyarországon általában kényszervállalkozónak tartja magát mindenki, aki nem tudta eladni a munkaerejét/szaktudását egy munkaadónak, és most azt hiszi, hogy ugyanazt a munkaerőt/szaktudást a szabad piacon valaki meg fogja venni.
      Réka is ebben a cipőben jár, azzal az apró különbséggel, hogy ő nem kényszerből teszi ezt, hanem szabad elhatározásból.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük