Idei sorozatomban az
Ernst & Young által díjazott tulajdonságokat elemzem
nem csak azoknak, akik „Év Üzletembere” díjra pályáznak,
hanem minden vállalkozónak, aki
abban az irányban szeretne megtenni valamennyi lépést.
Ernst & Young által díjazott tulajdonságokat elemzem
nem csak azoknak, akik „Év Üzletembere” díjra pályáznak,
hanem minden vállalkozónak, aki
abban az irányban szeretne megtenni valamennyi lépést.
A vállalkozásának a sorsa nagyjából el is dől azon, hogy minek tarja a vállalkozást. Ön melyik típusban ismer magára az alábbiak közül? Van, aki a munkanélküliségből való kilábolást látja a vállalkozásban. „Végre lesz munkám!“ – mondja, miközben kiváltja a vállalkozói igazolványát. Van, aki egy adózási formának gondolja a vállalkozást. Ő azzal kezdi az új vállalkozását, hogy megkérdez egy jó könyvelőt, hogy milyen vállalkozási formát válasszon, kft.-t, bt.-t vagy egyéni vállalkozást. Van, aki egy saját tulajdonú munkahelynek tartja a vállalkozást, ahol a tulajdondos a saját munkaadója. Ő az, aki előbb van bent, és tovább van bent, mint az alkalmazottai. Hogy hol? Hát a munkahelyén. Van, aki úgy gondolja, hogy a vállalkozás az egy bolt, ahol kiszolgálhatja a vevőit, és az árrés a tulajdonosé. Neki az a dolga, hogy beszerezze az árut – jó áron -, és az eladóinak a körmére nézzen. Van, aki úgy gondolja, hogy a vállalkozás akkor jön létre, ha a tulajdonosa – véletlenül – birtokába jut egy „üzleti információnak“. Ő helyezkedni igyekszik mindenkor, mert azt hiszi, azon fog múlni az üzleti sikere, hogy ki a „kapcsolata“. Van, aki befektetésnek tekinti a vállalkozást. Azt gondolja, egy vállalkozásba pénzt kell betenni, és utána pénzt lehet belőle kivenni. Van, aki azt látja a vállalkozásban, hogy a tulajdonos másokat ugráltathat. Nyilván a korábbi főnökeit ugráltatósnak ismerte meg, és elege lett abból, hogy neki kell ugrálnia. Neki beosztottai lesznek a vállalkozásában, akiktől el fogja várni, hogy úgy ugráljanak, ahogyan ő fütyül. Van, aki a meggazdagodást látja a vállalkozásban. Ő meg van győződve arról, hogy a sikeres vállalkozóknak szerencséjük van, és a saját vállalkozását is úgy kezeli, mint egy szerencsejátékot. Ami vagy bejön, vagy nem. Van, aki a kreativitást látja a vállalkozásban, ahol a saját szakállára kiélheti a kísérletező kedvét. Van, aki a szabadságot látja meg a vállalkozásban, ahol végre nem parancsol neki senki, és „azt tehet, amit akar“. Van, aki nem tudja érvényesíteni az elképzeléseit a munkahelyén, mert „soha senki sem hallgatott rá“, és azt hiszi, hogy a megoldás az, hogy majd saját magára hallgat. Eleinte ez még megy is, aztán amikor az első munkatársat fölveszi, kiderül, hogy az sem hallgat rá. Van, akit a becsvágya tesz vállalkozóvá, mert híressé akar válni, és a munkahelyén csak a munkaadója nevében tudott fellépni. Most úgy érzi, hogy végre a saját hírnevét öregbítheti a zseniális elgondolásaival. Van, aki nem tudott beilleszkedni a munkahelyi közösségbe, és úgy érzi, a saját vállalkozásában nem kell senkihez sem alkalmazkodnia. Van, aki született hazardőr, és a kockázatok vonzzák a vállalkozóvá válásban.
Sajnos, a rossz hírem az, hogy mindegyikük félreismerte a vállalkozást. Törvényszerű, hogy hamarosan csalódni is fognak szegények a saját vállalkozásukban, amit pedig olyan gonddal és lelkesedéssel hoztak létre. mint a saját gyereküket. Csak az nem fog csalódni a saját vállalkozásában, aki a felsoroltak között mindegyik típusban magára ismert. Vagy legalább hajlandó változtatni a gondolkodásán.
Legyen a vállalkozásom a személyes fejlődésem mutatója!
Kedves TT!
Ez egy nagyon klassz gondolat Wolf Gábortól, és is szeretem.
Meggyőződésem, hogy sokkal könnyebb elviselni az adódó nehézségeket egy működő vállalkozás irányítása során, ha ez a hozzáállása.
Viszont gyanítom, hogy nem jobb indok a vállalkozás elindítására, mint azok, amiket felsoroltam. Inkább úgy mondanám, hogy közöttük a helye:)